Társaságunkat 2006-ban alapítottuk, ám közreműködő szakembereink hosszú évek óta dolgoznak a médiában, így komoly tapasztalatot szereztek rádiós-televíziós szerkesztőként, műsorvezetőként, rendezvényszervezőként illetve producerként.

Dr.Rajczyné Szalay Timea

Pályámat zongoratanárként kezdtem. Egy év tanítás után azonban rájöttem, hogy hiányzik nagyon az életemből a színpad, így jelentkeztem a Nemzeti Színház Színészképzőjébe, ahol 3 év múlva sikeres vizsgát tettem. 5 évet töltöttem itt, majd a színház átszervezésekor én is, mint sokan mások, megváltam a társulattól. Évekig kerestem a művészetekhez közel álló foglalkozást, míg végül a Pécsi Tudományegyetem művelődés menedzser szakán kötöttem ki. Több évig dolgoztam szabadúszóként. Szerveztem rendezvényeket, művészeknek segítettem abban, hogy szponzorokat találjanak, végeztem PR munkát. Mára talán megtanultam a szakma legjavát. Remélem, hogy megrendelőink hasznára is válik az a sokrétű ismeret, amit az évek alatt elsajátítottam.